V. Támogatói okirat és a remény
2020 június 15-én hivatalosan is megkaptuk a Támogatói okiratot, és ezzel együtt a lehetőséget, hogy felvehetjük az egyszeri 25%-os támogatási előleget, amit megigényeltünk és meg is kaptunk. Bíztunk benne, hogy a nyár során tudunk majd személyesen is rendezvényeket tartani és a projektcélok elérésének érdekében „szemléletet formálni”, azonban a járvány nem viszonyult ehhez pozitívan, a kezünk továbbra is meg volt kötve. Így augusztusban letisztáztuk és személyre szabtuk a vállalt feladatokat, és teljes erőbedobással készültünk az őszre a betervezett programokkal és előadásokkal. A COVID azonban továbbra is a vasmarkában tartott és tart bennünket (e sorok 2020. őszén íródtak), ezért az elmúlt, bezárt időszakban igyekeztünk „előre menekülni” és azokra a megvalósítható feladatokra koncentrálni, amit ebben a helyzetben megtehettünk (2020 évben összesen 8 team ülést tartottunk a projekt kapcsán!). Az előleg lehetővé tette számunkra, hogy elindítsuk a projekthez kapcsolódó eszközbeszerzéseket, és foglalkoztunk a bemutatóterem kialakításának több lehetőségével is.
